A környezetvédelem, mint gazdasági tényező mindig egyre fontosabb lesz. Az igazán jó környezetvédelmi szaktevékenység célja, hogy a kis és-középvállalatok versenyképessége úgy fokozódjon a forráshatékonyság által, hogy kihasználják  az innovációs – és költségmegtakarítás- potenciálokat. Természetesen mindezek mellett, tevékenységünk nagyobbik része a hatóságok felé szükséges, bevallások, jegyzőkönyvek elkészítése.

Környezetvédelmi szolgáltatásunkkal szeretnénk ügyfeleinknek segítséget nyújtani abban, hogy a környezetvédelmi bevallásaik és dokumentumaik a törvényi kötelezettségeknek és egyéb szabályozásoknak megfelelően készüljenek el. Emellett elkötelezettek vagyunk abban, hogy partnereink környezetvédelmi céljaikat minél hatékonyabban elérhessék.

Környezetvédelem főbb területei: levegővédelem, hulladékgazdálkodás, veszélyes anyag kezelés-szállítás

„ A természet kegyelmét ontja bőven:
A fűben, virágban és a kőben.
Ó nincs a földön oly silány anyag,
mely így vagy úgy ne szolgálná javad.
De nincs oly jó, melyben ne volna vész,
Ha balga módra vele visszaélsz!”

Az 1995. évi LIII. törvényből adódóan a környezetvédelmi feladatok:

Főbb feladataink a környezetvédelemhez kapcsolódóan:

  •     Levegővédelmi bevallás készítése;
  •    Bevallás a Környezeti hatásvizsgálat köteles tevékenységekről;
  •   Levegőminőség-védelmi engedély kérelem benyújtása az illetékes hatósághoz;
  •    Hulladékgazdálkodási terv elkészítése;
  •    Veszélyes hulladék ÁNYK programban történő bevallása;
  •    Állati hulladék MEBER programban történő bevallása;
  •    OKIR-rendszerben történő bevallás;
  •    Környezetvédelmi oktatás;
  •    Kapcsolódó jogszabályok figyelése, értelmezése;
  •    Veszélyes hulladék kezelése, szállítása és a kapcsolódó dokumentációk elkészítése.

Cégünk a környezetvédelmi feladatok ellátásában is sokéves tapasztalattal rendelkezik és az aktuális változásokat követve biztosítja a szabályozásoknak történő megfelelést. Bízza ezeket a feladatokat is szakértőkre!